Több mint 20 éves szakmai tapasztalattal a hátunk mögött ,  2010. júniusában létrehoztuk a PakSírkőKft. -t Walter József kőfaragó kollégámmal. Cégünk profilja a kőfaragás, első sorban síremlékek készítése.

Régóta érlelődött bennem a gondolat, hogy megmutassam munkáinkat Pakson és környékén. A kiválasztott, megtervezett síremlékeket jól képzett szakembereink Délnyugat-Magyarország egyik legnagyobb és modernebb üzemében készítik el. Pakson a Fehérvári úti Római Katolikus temető szomszédságában megtekinthetik munkáinkat ahol megnyitottunk egy impozáns síremlék bemutatókertet.

Lehet, hogy megcáfoljuk azt a sztereotípiát, hogy a” kőfaragó mesterek mind aggastyánok és kőportól piszkos a ruhájuk”. Mi egy kicsit mást szeretnénk nyújtani megrendelőinknek. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy megkönnyítsük a gyászolók terhét. Nemcsak mint munkadarab tekintünk egy síremlékre, hanem egy bizalmon és elégedettségen nyugvó kapcsolat alapja is. Mivel munkánk során olyan emberekkel kerülünk kapcsolatba, akik fájdalmas, nehéz időszakot élnek át komoly jelentősége van az empátiának.

A PakSírkő Kft. eddig nem tapasztalt, komplett szolgáltatást nyújt. A cég munkatársai elvégzik a szükséges adminisztrációt, nagy gondot fordítanaka helyszíni egyeztetésre. Szakértő tanáccsal segítünk ügyfeleinknek a választásban , lehetőségvan laptopon ,  helyszínen megtekinteni referencia munkáinkat, így a vidéki megrendelőinknek sem kell Paksra utazni , akár helyben megtörténhet a választás. Páratlan gyorsasággal dolgozunk, így az esetleges tragédia bekövetkeztével,  azonnal , akár 72 óra alatt komplett kriptát vagy síremléket tudunk készíteni. Az igényesség és a minőség mellett legfontosabb kulcsszó a  „ garancia”.

A minőségi alapanyagokat, közvetlen forrásból szerezzük be, ezért tudjuk árainkat a megrendelők pénztárcájához igazítani. Munkáinkra akár 30 év garanciát is vállalunk.

A vártnál nagyobb igény mutatkozik a munkánkra, a megrendelők szép számmal kerestek-keresnek  és adták – adják  bizalmukat cégünknek nemcsak Paksról, hanem a környező településekről is. Ez megerősítminket  abban, hogy érdemes odafigyelni az emberek igényeire, korrekt, jó minőségű szolgáltatásttudjunk nyújtani és mindezt elérhető áron.
A több évtizedes szakmai tapasztalat és pozitív hozzáállásunk méltán adhat bizalmat arra, hogy együtt működésünk sikeres legyen.

Süveges Zoltán
ügyvezető